A 91. zsoltár - oltalomról és veszélyekről

 

  A 91. zsoltár első verseinek magyar fordítása:

1Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, 2az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! 3Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. 4Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. 5Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, 6sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól.

Az első gondolat, amit felvet a zsoltár, hogy mi lehet az ember számára Isten:

Menedék és oltalom.

Ezeknek a szavaknak alapvetően nagyon egyszerű és hétköznapi jelentése van:

Egyik volt fasori tanítványom mesélte, aki Svédországból jött el egy évre Magyarországra, hogy abban a gimnáziumban ahová ott járt, a szünetekben a terem átváltozott csatatérré. A lányok kimenekültek, a fiúk pedig nekiestek egymásnak, és verekedtek, és szétverték a székeket, a berendezést is. Arról számolt be, hogy a szünetben nem volt szabad a teremben a nyílt téren kint ülve maradni, mert akkor előbb-utóbb egy széket törtek össze a hátán az illetőnek. A biztonságos az volt, ha az ember a fal mellett, a fal oltalmában, a falnak háttal helyezkedett el, mert akkor meg tudta magát védeni.

A sorkatonai másfél évem alatt századunkból két fiút elvittek az úgynevezett "Futkosóra" mert valami tank alkatrészek-eltűnésében bűnösnek találták őket, és még az ott tartózkodásom alatt szabadultak is, vagyis visszakerültek az egységükhöz. Mikor megjöttek, nem ugyanazok az emberek voltak. Ami nagyon feltűnő volt, hogy nem engedtek senkit a hátuk mögé kerülni - el lehet képzelni, miket élhettek át: Menedék, oltalom nélkül, kitéve a folytonos inzultusoknak,

Az oltalom és menedék tehát olyan elemi szükségletünk, mely nélkül hamar kikészülnénk.

De a tényleges oltalom mellett a spirituálisan nagy szerepe van gondolatoknak, tanúságoknak, olyan állításoknak, melyek egyfajta oltalom-szerepet tölthetnek be azáltal, hogy biztonságérzettel ajándékoznak meg olyan helyzetben, amikor ki vagyunk téve a kétségbeesésnek.

A Truman - című 2015-os  spanyol film /Cesc Gay rendezésében/, két régi jó barát találkozásáról, pár közös napjáról szól, az egyik Kanadában él, a másik Madridban, és a Kanadában élő tesz látogatást a másiknál, aki rákos beteg, és két hónapja van hátra. Elmennek a könyvesboltba is, ahol a beteg barát leemel egy könyvet, melynek "Halál segédlet" a címe, majd éjszaka, mikor olvassa a könyvet, mert nem tud aludni, felhívja a barátját, hogy elmondja neki, mit olvas, és arról kezdenek beszélgetni, hogy a könyv szerint egy hozzátartozó a halálra készülőért eljön álmában, és hogy ő azt szeretné, hogy az apja jöjjön érte, mire a Kanadában élő barát visszakérdez: - Úgy tudom ateista vagy!? - Mire a másik: - Az voltam, nagyon is, de már nem, már rég nem!

Ez a kis jelenet azt példázza, hogy gondolatok is szolgálhatnak menedéknek. És a gondolatok fészkeiből kelhet ki a hit, hogy aztán szárnya keljen, hogy legyőzzük a félelmeinket. A félelem elől először el kell tudnunk menekülni, mert a menedékben zajló inkubáció ad esélyt arra, hogy bátran viselkedhessünk, amikor eljön az ideje.

Dorothee Sölle idézi egyik írásában azt a Németországban ismert közmondást, mely szerint a náci idők ellenállóinak szerető édesanyjuk volt.

Lássuk meg az oltalom és a bátorság összefüggését.

Most nézzük meg a zsoltár képeit:

"Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen"

Ezt az első mondatot úgy is lehet fordítani:

Aki /hisz abban, hogy/ az ő saját biztonságának Isten az őrzője, az Isten árnyékában fog rejtőzni. 

Az Isten rejtekében lakozók, az árnyékában lévők - a kép arra a helyzetre is utalhat, amikor egy kietlen helyen a tűző napnak kitéve keresünk árnyékot, és végül sikerül egy fa árnyékába behúzódnunk.

"...ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!"

Ez tulajdonképpen egy imában elmondott vallomás: Aki Istent tartja oltalmának, az ezt a tapasztalatát meg is kell, hogy fogalmazza, ki is kell, hogy mondja. A zsoltáros egy olyan helyzetre utal, amikor a személyes, belső tapasztalatunk összhangban van a külső tapasztalatokkal.

Kálvin János az ehhez a zsoltárhoz fűzött magyarázatában ezt írja: "félelem nélkül bízzuk magunkat Istenre a legnagyobb próbáinkban, s teljesen meg vagyunk arról győződve, hogy Ő megválaszolja imáinkat, sőt, Benne elégséges és bőséges segítségre lelünk."

A "Madarász tőre" a külső, látható veszélyekre utal, a másik veszély, a nem látható rejtőzködő veszély. Az eredeti szót, amelyet „dögvésznek” fordítanak, a szír változat a Pesitta „fúvó szélnek” fordítja. Nem másról lehet itt szó, mint a "számum"-ról, vagyis a sivatagi forró szélről.

 Josephus Justus Scaliger francia reformátor a 9. episztolájában így magyarázza a zsoltár oltalomól és veszélyekről szóló részét: Nem félsz majd /מפהר/, az éjszakai ijesztéstől, / מהץ/, sem a nappal repülő nyíltól, /מדבר/ sem az este járó döghaláltól, / מקטב/ sem a nappali pusztítástól. E négy alatt szemléli /a zsoltáros/ mindazokat a veszélyeket, melyeknek az ember ki van téve. S miután a héberek a nap huszonnégy óráját négy részre, nevezetesen estére, éjszakára, reggelre és nappalra osztják, a veszély óráit is ennek megfelelően felosztva értelmezi: egyszóval, ’az ember, aki Istent tette meg a maga menedékévé’, mindig biztonságban van, nappal és éjjel, minden órában, minden veszéllyel szemben.” 

"Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz" - több helyen is előkerül a bibliában ez a kép, de a legfontosabb Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor elmondott szava arról, hogy hányszor akarta összegyűjteni Isten az ő népét, mint tyúk a csibéit. /Mt 23, 37-39/ Jézus merész hasonlata, melyben egy tyúkhoz hasonlítja Istent, ezen a zsoltárversen alapul. Láthatjuk most is, mennyire ráépül Jézus tanítása az Ószövetség szövegeire. Ahogy a kotlós maga alá hívja a csibéket veszély esetén, úgy akarja Isten is magához hívni gyermekeit.